Humidor páratartalom 60%-on van és nem mozdul - mi a teendő?

Kérdés: Segítségüket szeretném kérni Humidorral kapcsolatban. A Humidorban akril zselét már két dobozkára is bontottam, hogy nagyobb legyen a felület, viszont a páratartalom 60%-on van és nem mozdul onnan. A humidort nem nyitogatom, max kb két-három naponta 1x.
Segítségüket szeretném kérni, mit tehetek a megfelelő páratartalom eléréséért.


Válasz:Tisztelt X Úr,

Köszönjük levelét.
Kérdése, véleménye fontos számunkra.

A páratartalommal kapcsolatban elöljáróban is: ha benn a megfelelő mennyiségű zselés, akkor a pára biztosan megvan, azaz a szivarok jó helyen vannak.
A 60-as pára az valóban alacsony, azért 65 fölé kéne..

Az alacsony párának több oka is lehet, ezek közül a 2 legjellemzőbb:
1 - valami száraz benne és az von el párát
2 - és az is lehet, hogy csak a hygrométer csal, azaz nem annyit mutat mint kéne
Ezeket a hajszálas elven működő hygrométereket régen (akár még 6-8 éve is) eleve úgy szállították, hogy a vevőnek kellett az első használat előtt beállítani. Mostanság már úgy készülnek, hogy előre bekalibrálják őket, de magából a hajszálas mérési elvből adódóan is, az ritkán biztos. És nem azért mert ócska lenne az eszköz, hanem azért mert páratartalmat pontosan mérni még napjainkban is komoly mérnöki kihívás. Tehát az eszköz jó, csak időnként szükséges pontosra állítani (akár egy karórát is néha)

Tehát azt javaslom, hogy:
- a szivarok maradjanak benn, biztosan jó helyen vannak
- ha a szivarok szárazak lennének, akkor várjunk türelemmel, addig amíg be nem áll.
- ha nem szárazak, akkor pedig magát a hygrométert érdemes újrakalibrálni. (pontosra állítani)

Részletesebben kollégám munkanapokon akár még esténként is szívesen segít telefonon a 70/238-2380-as számon - de hiszem valamelyest azért én is a segítségére tudtam lenni.

Egy igazán szép napot kívánva,
Üdvözlettel:
SzivarNET

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <hr>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.